Villon balladái

(memoriter: Apró képek balladája, Ellentétek)

Francois Villon (1431-? 1463)

- a középkor legnagyobb francia költője

- a 15. században Európa több országában is a reneszánsz virágkora volt, míg Villont ez nem érintette meg

Életpálya:

-         életének sok-sok része homályban maradt, sok  adatot –a verseinek néhány utalásán kívül- törvényszéki, rendőrségi feljegyzésekből, és börtönokiratokból tudjuk

-         1431. április 8.-án született Párizsban

-         Villon ugyanabban az időben született, amikor Jeanne d'Arcot megégették Rouen piacán: 1431-ben. Életéről és haláláról csak nagyon keveset tudunk. Önmagát szegény Villon-nak nevezte, valódi nevén valószínűleg Montcorbiernek, versei stokholmi kézirata szerint Corbeuilnek, mások szerint des Logesnek hívták.

-         szülei szegények voltak, apja korán meghalt, ezért anyai nagybátyjához, Guillaume de Villonhoz került, aki egy párizsi jómódú pap, és jogtudós volt

-         itt jó neveltetés, és taníttatást kapott, majd 1443-ban, 12 évesen beiratkozott az egyetemre, Franciscus de Montcorbier néven.

-         1449-ben mai néven „érettségit” tett (bakkalaureus)

-         1452-ben magister, a „művészetek mestere” lett, ami lehetőséget adott a továbbtanulásra a Sorbonne jogi, vagy teológiai karán

-         Villon nem szerzett magasabb egyetemi diplomát, bár tanulmányai folytatásáról sosem mondott le, hiszen 1461-ben a Nagy Testamentum írásakor is „diák”-nak nevezte magát

-         1452 körül, Párizsban sok diák beleesett abba a hibába, hogy tanulás helyett garázdálkodtak, verekedtek, fosztogattak. Villon is ilyen társaságba került, mellette ivott, és nőzött… Betörés és lopás miatt többször is bebörtönözték.

-         1455. június 5-én egy utcai verekedésben önvédelemből megölt egy papot, így a törvények elől elmenekült Párizsból, bujdosni kezdett.

-         Kagylósok bandájához csatlakozott

-         1456-ban Villon kegyelmet kapott és visszatért Párizsba.

-         Villon három nap múlva elhagyta Párizst. Ezután mindörökre nyoma veszett. Csak annyit tudunk róla, hogy utcai árus volt Rennesben és minden valószínűség szerint megfordult Európa többi országában is.

Haláláról nem tudunk semmit, annyi bizonyos, hogy Franciaország egyik legnagyobb költője nyomtalanul és szegényen halt meg. Alig néhány évre rá, hogy a könyvnyomtatás elterjedt, Levet kiadta Villon Testamentumát ( 1489 ).

 Minden kultúrnyelvre lefordították és különösen az utolsó húsz évben szinte felmérhetetlen hatást gyakorolt az európai költészetre.

Kis Testamentum

Legkorábbi fennmaradt műve, melyet a teológiai fakultás kifosztása után írt. 1456-ban. A mű tulajdonképpen végrendelet-vers. A 40 strófás mű terjedelmével a bibliai szenvedéstörténetek visszatérő számára utal. A negyvenes szám a szenvedések teljességét szimbolizálja. A végrendelet jelleget ironikussá teszi, hogy Villonnak semmi vagyona nem volt. A hagyatkozásban örökösei azok, akik megtagadták tőle a segítséget, a hagyatékok pedig lényegében a visszautasítás érvei.  Villon középkori lovaggá változik, de ez a lovag tulajdonképpen tolvaj, a Kegyetlen Hölgy pedig a társadalomból kitaszított örömlány. Minden szimbolikus, minden célzás és mindent egyszerre több jelentéssíkon kell értelmezni. Eltérést csak az utolsó hat szakasz mutat, az ironikus és gúnyos hangú rendelkezései után hagyatkozó imádságba merül. Úgy imádkozik, ahogy a szíve diktálja, s ez a misztikum világába vezeti be. A 37. strófában Villon tudós módon bizonyítja, hogy a misztikus elmélyedés folyamatát már Arisztotelész is leírta. A szív jelöli ki a szellem és egyben az egész Kis Testamentum misztikus középpontját. Az utolsó szakaszban visszatér a hagyatkozások gúnyos utánzása, ahol együtt van jelen a szent és az ironikus hétköznapiság.

Nagy Testamentum: (1461)

Költészetének legfontosabb alkotása. Összefoglaló mű.

173 db Octávából, 15 Balladából, 1 Panaszból, 1 Rondóból, 1 Dalból, 1 Tanításból, és 1 Sírfeliratból áll.

Oktáva: nyolc szótagos, nyolc sorból álló versszak; rímképlete: a b a b b c b c.

Rondó: eredetileg körtánc; refrénes versforma, általában 12- 15 soros. Két rímre épül: az 1. sora a vers közepén és végén refrénenként ismétlődik.

A Kis Testamentum után öt évvel írta Villon. Hangnemét a haláltapasztalat és a Kis Testamentumból már ismerős szatirikus és ironikus hagyatkozás határozza meg, ám itt nagyobb hangsúlyt kap a bűntudat érzése. Villon korának közhelyeivel dolgozott. Művében együttvan a jelen a mély halálfélelem és a halált is fanyarul kicsúfoló derű, a megbánó bűntudat és az isteni megbocsátás cinkos tudata.

A Nagy Testamentumon belül a főszöveget balladák szakítják meg.

Testamentuma, a Nagy Testamentum több mint kétezer sora egész életének, keserves tapasztalatainak összefoglalása, valóságos költői számadás; negyven nyolcsoros testálást, tizenöt balladát, egy panaszt, egy rondót, egy dalt és egy sírfeliratot tartalmaz.

A halál rettenetében zárul le ez a rész, hogy azután régebben írt balladáinak beiktatásával, a következő negyven strófában újabb tűnődésekkel figyelmeztesse olvasóit az illanó élet fájdalmaira és örömeire. Csak a nyolcvanadik versszakban kezdi meg a végrendelkezés korabeli szabályai szerint való keresztvetést, s ezután, a Kis Testamentum mintájára, a hagyatkozást. Örököseinek köre most kibővül, s nemcsak egész Párizsnak, hanem egész korának is körképévé válik, eleven élet- és világképpé, amely felett ott lebeg a költő fájdalomból és megvetésből, szeretetből és elnézésből alkotott ítélete.

Ballada: provanszál eredetű szó, olyan zenével kísért verset jelent, amely 8-12 soros szakaszokból áll és 4-6 soros ajánlás kapcsolódik hozzá. Versszakait gyakorta zárja ironikus refrén, és a vers szövege is többször az ellentétek, illetve párhuzamok ismétlődésére épül. A provanszál ballada eredetileg táncdal volt, és a dalszerűség jellemző maradt az írott versre is.

A Nagy Testamentum legismertebb balladája A szép fegyverkovácsné balladája a széplányokhoz, mely A szép fegyverkovácsné panaszával együtt jól példázza az egész mű lelkületének fontos elemeit.

A fegyverkovácsné a Párizs szerte híres szépségű asszony, akinek szépsége megkopott, szánalmas öregasszony lett, akin már a halál jelei is mutatkoznak. A panasz az élet nyomorúságát a múlandóságban ragadja meg, az életet a feltartozhatatlan idő, a halál szemszögéből szemléli.

A szép fegyverkovácsné balladája a széplányokhoz

A ballada a vágánsköltészet hagyományaihoz híven az ifjúságot jelöli meg a legfőbb jónak az életben. Mindhárom versszakban szembeállítja az ifjúság szépségét az idő múlásával, az öregedéssel.

1. versszakban: arra buzdít, hogy mindenki addig éljen az élet adta lehetőségeivel míg fiatal – „Ki azt kérded, hogy hogyan élj, … Épp ideje, hogy észretérj!”, mert „a nő ha megvénült, nem ér annyit sem, mint egy rossz fitying.”

2. versszakban: arra int, hogy a fiatalságot és társát addig becsülje, míg lehet, mert az öregséggel már reményét is elveszt – „Mi leszel? Csak egy rossz fitying.”

3. versszakban: figyelmeztet az idő múlik, a kacérság, a magát kéretés a magára maradás veszélyét rejti, mert „Rút öregtől borzad a vér:…” , az öreg már senkinek nem kell.

4. - A végső ajánlás: négy sorában az öregasszony intelme, tanácsa szól. – „Sírva-jajgatva mondom: élj, Lánynép a tanácsom szerint, Engemet már elért a tél, S nem vagyok, csak egy rossz fitying.” –

Az élet Villonnál csak a halállal és az isteni kegyelemmel áll szemben, a tekintélyhez kötődő erkölcsi kérdéseket elutasítja. Úgy érzi, hogy az életet az emberi szándékoktól független sors vezérli.

A felakasztást váró négy sora

Összefoglalja mindazt, ami életéből még fontos maradt. Az első sor a személyes létet rögzíti nevében és nemzetiségében - „Fracoys vagyok”. A „Francoys” szó jelentése kettős, egyrészt a Ferenc név francia megfelelőjét, másrészt, magár a francia nemzetiséget jelenti.

A pontos helymeghatározás is ironikus, hiszen Párizst a kicsiny Ponhoise közelségével jelzi, - „Páris szűlt (Ponhoise mellett)” - pedig az csupán elővárosa Párizsnak. Ezzel nem csak ironizál, de arra is utal, hogy volt idő mikor hírében e kisközség felülmúlta a csodás Párizst. A XII. században ez a hely volt a francia lovagi műveltség legfontosabb központja. A lovagi és vallásos Franciaország központjával szembeállítja a polgári gazdagság és tudomány városát. Ezt követően felidézi a bíróság ítéletét, melytől éppen csak megmenekült. – „Rőf kötél…” Utolsó sorában tréfásan tréfával idézi a halál pillanatát. „…mi a súlya fenekemnek.”

Ballada tűnt idők asszonyairól

A három versszakot és végső ajánlást magába foglaló ballada, Villon többi balládájához híven a múlandóság kifejezője. E múlandóságot e művében azzal hangsúlyozza, hogy letűnt idők híres ifjú szépasszonyait említi fel, kik már a múló idő ködébe tűntek.

1.versszakban: híres kurtizánokat vonultat fel, akik szépségükkel, fiatalságukkal elbűvölték a férfiakat. – „…hova lett Flóra, a szép nő, Róma fénye? …. Echó emberfölötti tünde lénye?”

2.versszakban: azon asszonyokat idézi meg, kiknek veszélyes volt szerelme. Héloise szerelméért Abelard nagy árat fizetett,  „A bosszú végül kiherélte?”- S csaknem hasonlóan szörnyű árat fizetett Burdian, kit Burgundi Margit királynő, a vele töltött éjszaka után zsákba varrva dobatott a Szajnába, de szerencsére a tudós mégis túlélte. „..a királynő …zsákban dobatta … a Szajna vizébe?” - a kérdő hangsúly inkább konkrétabbá teszi az állítást, mintsem bizonytalanságot szülne.

3. versszakban: a történelem híres asszonyai jelennek meg – Blanche királynő, a Nagylábú Berta, Johanna.

E versszakban is, mint az előző kettőben, az idő múlandóságát jelző refrén ironikus, kissé nagyzoló sora zárja le, helyet sem hagyván a bánkódásnak. Ami elmúlt, elmúlt. A fiatalság, a szépség eltűnik, vissza már nem hozható. Az idő elszáll, s vele mindig valami újabb jő. – „No de hol a tavalyi hó?”

4.ajánlás: Melyben összegződik, hogy hiába minden, ami elmúlt – bármily régen is volt - azt nem érdemes keresni „Herceg, ha egy hete, egy éve, Ne keresd, hol a szép s a jó, …No de hol a tavalyi hó?”

Ez nem az én jegyzetem, igen tömör, de elküldöm hátha valakinek ez jobban tetszik…

Francois Villon

(1431 – 1463 )

    Születésének és halálának idejét pontosan nem tudjuk, de kb. 1431 – 1463 – ig élt.

Firenzében élt, a középkor legnagyobb francia költője. Párizsba született egész élete és életműve a korszaknak 100 éves háború zűrzavaros tükörképe. Tanult, művelt ember volt. A Sorbona egyetemre járt, ahol tudományos fokozatot szerzett. Magiszter lett, mely egy doktori fokozatot jelent. 1452 – ben és sajnos 1455 – ben halálos párbajba keveredik és ezért többször is börtönbüntetésre ítélik. Ettől kezdve élete a börtön és a szabad élet között zajlott. Világi életet élt. 1456 – 1460 – ig kóborolt az országban különböző városokba is keveredett, de megfordult költők és hercegek udvarába is. 1460 – ban újra börtönbe került, de 1461 – ben amnesztiát kapott XI. Lajostól, de sajnos 1463 – ban meghal.

Életének fő műve

A Nagy Testamentum. Életének érdekessége, hogy Testamentumot írt. A szó jelentése hagyaték, végrendelet. Élettapasztalatot hagyott ránk.

A Nagy Testamentum: 173 db Octávából, 15 Balladából, 1 Panaszból, 1 Rondóból, 1 Dalból

                                      1 Tanításból, és 1 Sírfeliratból áll.

Octava: 8 azonos strófa, amelynek témája az élet értékelése a tapasztalatok összessége.

              A Nagy Testamentum fal, fő szervező elve az ellentét ( öröm és fájdalom; züllött élet

              és a jó utáni vágy, bűnbánat és hit )

A vers alaphelyzete, hogy a költő elgondolkozik élete végén, hogy mi az amit jól tett és mi az amit nem. Bűnbocsánatot érez és megfogalmazza művében, hogy is vágyik az Isteni megbocsátásra. A műnek nagyon nagy értéke, hogy őszintén ír saját magáról, elismeri hibáit.

Megfogalmazza börtöni éveit és hazája szeretetét.

A műben magyarázatot keres ő maga sorsáról és mentséget is talál.

Diomédes című részben megfogalmazza azt a gondolatot, hogy a szegény embert kényszerűség viszi a bűnbe és ezt nem ítéli el. Megfogalmazza a halált a mulandóságot és erről a témáról úgy ír, hogy műfajt is alkot vele. Ez a haláltéma műfaja. A középkor túlvilága szerint a templomok képei figyelmeztetik az embert a halálra. A halál jelentése szerint, olyan, hogy a halál le jön az emberért és egy utolsó táncot jár vele és kitáncolja a templomból.

A halál azért rossz, mert nem részesülünk többet a az élet szépségeiben.

Ezzel megdönti a kereszténység világnézetét. Az élet legnagyobb értéke, hogy szép a természet és gyönyörűek a nők. A halál azért rossz, mert a két szépségről le kell mondani.

    1456 – ban írja meg a Kis Testamentumot, mely 40 db Octavból áll. Témája az élettapasztalatok kifejezése. Hangvétele komikus, nevettető. Tele van versekkel, melyben a papokat gúnyolja ki. Közel áll a VÁGÁNSokhoz.

Villon balladákat is írt, mely később önálló műfaj lett, mert régen csak műforma volt.

Jelentése (ballada): táncdal

Jellegzetessége: a ritmus

A műfaj Provenc eredetű, nem úgy mint a Trubadúrlíra.

Két féle formát írt:

1. Egyszerűlíra: 3x10 soros vers, hozzátartozik egy  4 –6 soros ajánlás.

2. Kettős ballada: 6x8 – 10 soros vers 

Balladájának témája: a csavargók életének felidézése.

Tanult kultuszokat is, a Jó tanítás balladája rossz életűeknek ironikus című versében kifejezi, hogy milyen volt a középkor embere.